VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál 2016. szeptember 23-25.

 2016. július 30., szombat

Egy csodaszép emlék:

2015. szeptember 18 és 20 között mi is ott voltunk Erdély legízesebb rendezvényén, a méltán híres Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon.

A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő hagyományéltető program ismét magas színvonalon örvendeztette meg Székelyudvarhely lakosságát és az idelátogatókat. A résztvevők száma az előző évekhez hasonlóan meghaladta a 10.000 főt. Szokásaikhoz híven a mini focipálya területén számtalan szebbnél szebb és finomabbnál finomabb kézműves termék várta kóstolóit és vevőit mintegy tizenkilenc faluközösségből érkezve, jellegzetességeiket képviselve. A felállított színpadon folyamatosan népművészeti, tudományos és szórakoztató műsorok zajlottak. A szervezők igyekeztek kiemelt figyelmet fordítani a helyi és a környékbeli értékek bemutatására mind a vásár, mind pedig a kulturális programok tekintetében.

A zalaegerszegi Harangláb népzenei együttes Roşca Krisztoffer helyi prímással kiegészülve idén is a rendezvény fesztiválzenekaraként mutatkozhatott be. Önálló koncertjük mellett közös műsort adtak Garamvölgyi Anett szegedi és Mocanu Erika sepsiszentgyörgyi népzenészekkel, továbbá idén is végigkísérték a csőszök bevonulását.

A civil kapcsolatok szempontjából legmeghatározóbb programra szeptember 20-án délelőtt 10 órakor került sor a „VII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál – a gyümölcsöző magyar-székely civil kapcsolatokért” című pályázatunk keretén belül megrendezett kerekasztal beszélgetés során. Rendezvényünk fő témája a hagyományápolás, a civil értékek mentése és egymás megismerése mellett a különböző konkrét együttműködési lehetőségek megvitatása volt. Nagy örömünkre igen sokféle tevékenységgel foglalkozó szervezet képviseltette magát, akikkel sikeres partnerkapcsolatot alakíthatunk ki a későbbiekben.

Nagy örömünkre a VIII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál egyre közeleg. 🙂
További infó az idei programról: https://www.facebook.com/udvarhelyszeki.gyumolcsfesztival/?fref=ts

1