Talentum Alapítvány

 2014. december 04., csütörtök

A Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezetet 2002-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy a dél-alföldi régióban tevékenykedő önkéntesek munkáját segítse és támogassa képzésekkel, tanácsadással, illetve önkénteseknek és önkénteseket fogadó szervezeteknek biztosított szolgáltatásokkal.

Az Alapítvány életében mérföldkövet jelentett, hogy 2006-ban megnyitottuk Csongrád megyére kiterjedő Minősített Önkéntes Központot, és több hazai önkéntes központtal hálózatban dolgozunk az önkéntesség kultúrájának terjesztésén.

2008-ban az Önkéntes Központ Alapítvány létrehozta a hazai Önkéntes Központok Hálózatát, amelynek alapító tagjai voltunk. A hálózati működés eredményeként sokkal aktívabb kapcsolat alakult ki más Önkéntes Központokkal az ország területén. Közös minőségirányítási elveket fogalmaztunk meg és aláírtuk a hálózati együttműködést.

2010-ben Az Európai Unió támogatásának köszönhetően, az országos Önindító program keretén belül megkaptuk a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum címet, tevékenységünket megerősítettük a megyében. A projekt során megjelent kiadványok segítik a fogadó szervezetek önkéntesekkel való munkáját, valamint eligazítást nyújtanak leendő önkénteseknek a bekapcsolódás képzéseiről. Kifejlesztettük az önkénteseknek az önkénteseknek szóló akkreditált képzést.

2011 az Önkéntesség Európai Éve volt. 2011-ben beléptünk az Európai Önkéntes Centrum tagjai közé, hogy európai szinten is bővítsük kapcsolatainkat, nemzetközi projektekhez adjuk tapasztalatainkat. Több határon átnyúló együttműködésben vettünk részt.