Dániai Világkongresszus

 2014. december 04., csütörtök

A DEI Egyesület DániábanDSCN2931.thumbnail

Szervezetünk a Debreceni Eszperantó Innovációs Közhasznú Egyesület (DEI) 2011. július 23-30. között részt vett a Dániában megrendezésre került Eszperantó Világkongresszuson, azzal a céllal, hogy tapasztalatokat és új információkat gyűjtsön, valamint hogy nemzetközi együttműködő partnerekre tegyen szert.

A rendezvényen 3 fórum megtartására került sor, ahol lehetőség nyílt, a nemzetközi pályázatok megismerésére, számos információ hangzott el, hogyan és kikkel érdemes pályázni, ahhoz hogy sikeres is legyen egy-egy programelképzelés. Számos civil szervezet gondokkal küszködik, hogy a felszínen tudjanak maradni, aminek az oka leginkább az, hogy tagjaik nem rendelkeznek kellő ismerettel a pályázati lehetőségek terén. Nekik szerettünk volna lehetőséget adni, arra hogy hasznos információk birtokába jussanak, és nemzetközi kapcsolatokat tudjanak kiépíteni.

DSC07232 DSC07221

Az észak-magyarországi régióban sok hátrányos helyzetű elmaradott település található, ahol az emberekhez, leginkább a civil szervezeteken keresztül jutnak el kulturális rendezvények és a mindennapi élethez szükséges információk. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a civil szervezetek fent tudjanak maradni, és fejlődőképessé váljanak. Ehhez pedig elengedhetetlen a sikeres pályázás, és a nemzetközi kapcsolat.

Programunk mindenképp sikeresnek könyvelhető el, mivel az általunk részt vett szervezetek képviselői bemutatkozhattak, ismertethették elképzeléseiket és céljaikat, együttműködéseket tudtak kötni olyan külföldi szervezetekkel, akik jártasak a nemzetközi pályázatokban, így segíteni tudják tevékenységüket, és remélhetőleg így sikeresebben pályáznak majd a jövőben. Ezáltal a hátrányos helyzetű települések lakóihoz a jövőben is el tudják juttatni a fontos információkat és rendezvényeik által aktiválni tudják őket.